Blogunk / Lakberendezési tanácsok, stílusok, trükkök és ötletek

fali csempe

Ha fel szeretnénk újítani a lakásunk egyes helyiségeit, mint például a konyhát, vagy a fürdőt, érdemes azonnal a fali csempe és a járólap felé tekintgetnünk. A konyha, illetve a fürdőszoba alapját részben a fali csempe határozza meg, így a választást ebben az esetben kivételesen fontos. Ha azt szeretnénk, hogy sok évtizedig szolgáljanak minket az adott csempék, akkor mindenképp érdemes a minőségi darabok mellett döntenünk. Legelőször is tisztáznunk kell, hogy több fajta fali csempe létezik, legalább is, ami a minőséget, illetve a kopásálló tulajdonságokat tekintve. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy az akciós termékek is lehetnek nagyon jók, de azé kétségtelen, hogy az ilyen esetekben nem árt odafigyelni arra, hogy mit is veszünk meg.

csempe

Amennyiben biztosra akarunk menni, érdemes egy szakembert segítségül hívnunk, akik már saját tapasztalatai alapján is képes dönteni a megfelelő minőségű fali csempe kiválasztásáról. Miután kiválasztottuk a megfelelő fali csempe fajtát, fontos, hogy akkora mennyiséget vegyünk belőle, amennyire valóban szükségünk is lesz. Persze ezen felül soha nem árt 10 százalékkal többet vásárolni, ugyanis a későbbi meghibásodások esetén már nem kell kutatgatnunk az adott fajtát. Ez kifejezetten fontos, ugyanis manapság a kínálat kifejezetten nagy és gyorsan változik, ezért egyáltalán nem biztos, hogy egy év múlva még megtaláljuk azt a csempefajtát, amit eredetileg vásároltunk! Ha mindent elintéztünk a vásárlással kapcsolatban, akkor már rábízhatjuk a dolgot a szakemberre.

fali csempe

Persze természetesen csak a megfelelő konzultáció mellett. Néhány tippet azonban nekünk sem árt tudnunk a fali csempe felhelyezésével és általános alkalmazásával kapcsolatosan. Ilyen tanács lehet akár a fali csempével való optikai manipulálás, ami könnyedén megoldható, ha ismerjük az alapszabályokat. Ezzel a módszerrel pillanatok alatt óriási termeket varázsolhatunk még a legkisebb lyukakból is, persze csak optikai csalódásként! Természetesen olyankor is nagyon jól jön az optikai manipuláció, amikor egy túlzottan nagy térből szeretnénk egy meghittebb szobát kialakítani. A fali csempe megfelelő elhelyezése lehetőséget ad mind a kettő változatra. Vegyünk például egy kis fürdőszobát, amelyet optikailag meg szeretnénk növelni. Ebben az esetben több módszert is alkalmazhatunk a fali csempe felrakásával kapcsolatosan. A különböző színű csempék váltogatása például egy ilyen módszer. Valójában világos és sötét színű fali csempék kell hogy váltakozzanak, s ezzel azonnal el lehet érni a tágabb tér hatásait.

csempe

Ugyanakkor a téglalap alakú fali csempe is nagy segítségünkre lehet egy ilyen helyzetben. A téglapap alakú fali csempe fekvő helyzetben kell legyen, s a mérete nem árt ha kicsi. Ha ezeket a szabályokat betartjuk, a tér azonnal nagyobbnak tűnik majd. Persze elegáns lehetőséget szolgáltatnak a díszítőcsíkok is, amelyek kizárólag vízszintesen szabad, hogy fussanak a fali csempe sorai közt. Az imént említett módszerek természetesen visszafelé is kifejtik a hatásukat, vagyis a nagy teret kisebbnek és otthonosabbnak érezzük majd. Ezt tehát, színes fali csempével könnyedén elérhetjük, s ha nagyobb burkolat lapokat használunk, akkor is könnyedén elérhetjük a kívánt hatást. Viszont, abban az esetben is szűkíthetünk egy termen, ha a fali csempe sorokat egy sötétebb réteggel zárjuk le, mert az így keletkező optikai csalódás összehúzza majd a teret. Persze nem csak a fali csempe segíthet a módosításokban, hanem a járólap is, így ha kisebb teret szeretnénk, tegyünk le sötétebb járólapot, ami kontrasztosabbá teszi a környezetet, ezáltal csökkenti a méreteket.