Blogunk / Lakberendezési tanácsok, stílusok, trükkök és ötletek

A terasz, mit élettér

A terasz egyre inkább életünk színterévé válik, hiszen a jó idő beköszöntével kibújhatunk a meleg szobából. Szerencsére az új társasházaknál már figyelnek az építtetők a balkon méretére, választhatunk magunknak olyan lakást, melyhez nagy erkély tartozik.

Burkolás:
Akár erkélyünk, vagy kertes házhoz kapcsolódó teraszunk van, a tél végével ideje kicsit körülnéznünk ott. Mindenképp ellenőrizzük a járólapokat, ha fellazult valamelyik, vagy megrepedt, sürgősen cseréljük ki, vagy ragasszuk vissza. A téli fagyok hatására nagyon könnyen elválik a faltól a hideg burkolat lábazata, nézzük át ezt is, és szükség esetén javítsuk ki. Amennyiben csak most kerítünk sort a terasz burkolására, csúszásmentes, fagyálló lapokat válasszunk, melyek illenek a lakás belsőteréhez és a ház homlokzatához is. Használhatunk kültéri faburkolatot is, mely meleg természetes hatást nyújt. Tudomásul kell azonban venni, hogy a fa az időjárási viszonyoknak megfelelően változtatja színét, esetleg repedezhet, szálkásodhat. Érdemes érdeklődni, hogy a kiválasztott termékre milyen garancia van, milyen a minősége tartóssága, kopásállósága. Környezetvédők WPC (Wood Plastic Composites) teraszburkolatot rakjanak le, mert ez a fa-műanyag kompozit anyag ötvözi a fa természetességét a modern műanyagok előnyös tulajdonságaival.

Berendezés, dekoráció:
Erkély, balkon esetén szűkebbek a lehetőségeink, mint a közvetlen kertkapcsolatú terasznál, de egy okosan berendezett erkély lakásunk üdítő pontjává válhat. A tér méretéhez igazítva válasszunk bútorokat ide, hogy a pihenési lehetőségünk biztosítva legyen, ugyanakkor a berendezés ne uralkodjon. Egy lerakó asztal, két szék, vagy nyugágy elég is lehet. Próbáljunk meg a lakás stílusához igazodó asztalt és ülőbútorokat venni. Kényelmetlen fémbútorok helyett inkább a rattan- vagy fabútorokat részesítsük előnyben, ha mediterrán stílusú otthonunk van, és ehhez alkalmazkodva fémbútort vásárolnánk, akkor oldjuk a fémbútorok kényelmetlenségét földszínű párnákkal. A lakás stíluskövetését könnyedén megoldhatjuk a textilek, dekorációk visszaköszöntetésével. Asztalterítő, párnák, térhatároló függönyök, plédek kaphatnak itt szerepet, vagy akár a napellenző is követheti a textilek mintázatát. Az árnyékolásra is fordítsunk figyelmet, hiszen nem csak bútorainkat védi, de a teraszon lévő növényeknek és nem utolsósorban jómagunknak is oltalmat ad a káros UV sugárzással szemben. Nem fontos drága árnyékoló rendszert vásárolni, egy- két kifeszített vászonanyag is lehet jó megoldás. Ötleteinknek csak pénztárcánk szab határt. Az erkélyek, teraszok dekorálására használhatunk mécseseket, gyertyákat, cserepeket, különféle virágtartókat. Praktikus dekorációs eszközök lehetnek a különféle kaspók vázák, díszes öntöző kannák. A növények a természet közelségét varázsolják otthonunk pihenő szigetére, így gondosan válasszuk ki, hogy milyen virágokat, díszcserjéket szeretnénk ide ültetni. Vegyük figyelembe a növények vízigényét, nap- illetve árnyéktűrő képességét. Érdemes egymás után virágzó növényeket választani, hogy minden hónapban gyönyörködhessünk a nyíló virágokban. Sőt fűszernövényeket is tarthatunk itt!

Közvetlen kert kapcsolatnál a terasz közelébe ültessünk évelő virágokat, vagy alakítsunk ki sziklakertet. Nagyobb terasz esetén étkezőasztal, székek, nyugágy, akár egy hinta ágy is helyet kaphat.
Itt a helye a grillkészüléknek, vagy egy kis kemencének. Gondoskodjunk a grillezés kellékeinek tárolásáról is. Egy-egy tavaszi, nyári sütögetés alkalmával terítsük meg az asztalt szépen. A terítőt érdemes, a négy sarkán nehezékkel ellátni, hogy a szél el ne fújhassa. A szokásos teríték mellett kapjon helyet az asztalon egy frissen vágott csokor virág. Vázába, köcsögbe téve biztos sikert aratunk vendégeinknél.
A földbe, vagy cserepekbe szúrjunk le napelemes lámpákat, melyek esti beszélgetéseinkhez bensőséges hangulatot fognak biztosítani. Ha kevésnek találjuk fényüket, gyújtsunk meg egy- két gyertyát, és hogy a meghitt társalgás ne vakarózásba csapjon át, pár szúnyogriasztó mécsest is!
Egy-két tipp a teljesség igénye nélkül, hogy stílusban tartsuk lakásunkat erkélyünkkel, teraszunkkal:

  • Mediterrán belsőtér: a teraszon használjunk fémbútorokat, cserepeket, amforákat, terrakotta, földszínű textileket. Ültessünk leandert, bougainville-t, levendulát, fűszernövényeket
  • Minimál belsőtér: a teraszon használjunk tisztavonalú, kocka bútorokat, pl. rattan bútort, fehér párnákkal, ezüstszínű kaspókat, ültessünk pozsgásnövényeket, kaktuszokat, díszítéshez használjunk mosott folyami kavicsot
  • Rusztikus belsőtér: a teraszon használjunk fabútorokat, terítőt, párnákat, rongyszőnyeget, sok cserepes növényt. Ültessünk muskátlit, futtassunk szőlőt.
  • Angol romantikus belsőtér: a teraszon használjunk festett fabútorokat, rózsás, virágmintás textileket, párnákat. Ültessünk virágládába futórózsát, pünkösdirózsát, szarkalábat, lángvirágot, levendulát, mályvát. A magasra növőket hátrébb, az alacsonyabbakat előrébb palántázzuk.
  • Retro belsőtér: itt aztán jöhet a jó kis műanyagbútor, narancssárga, piros színek, vidám hangulat. Nincs meghatározó növényvilága, színes cserepeket használjunk!