Kis lakásban sem kell lemondanunk a kényelemről és az ötletes megoldásokról. Terjedelmes ülőgarnitúra helyett például válasszunk könnyedebb mobil ülőalkalmatosságokat. Egy vidám puff, vagy ülőke még a legkisebb nappaliban is elfér, és jó kiegészítője lehet egy légiesebb kanapénak. Az sem gond, ha stílusában, vagy színvilágában eltér a berendezéstől, hiszen egy csipetnyi eklektika frissebbé teheti a nappali

Olvasd tovább…

Ügyfelünk pár éve költözött ebbe a társasházi ingatlanba, de akkor csak a nappali, konyha, háló felújítását tudta elvégezni. A lakás többi részének megtervezésével bízta meg cégünket. Megrendelőnk számára csak résztervezést végeztünk, mivel a meglévő nappali berendezéshez kellett igazítani a lakás többi helyiségét is. Az egységes otthon kialakításához figyelembe vettük a használt színeket és a minimál

Olvasd tovább…

Ki ne örülne, ha az ilyen zord téli napokon, hazatérve a munkából, gőzölgő tea fogadná már az ajtóban? Azt hiszem valahol mindannyian vágyunk pár perc nyugalomra és egy kis meghittségre, egy fárasztó nap után. Lakberendező szemmel természetesen fel kell hívnom a figyelmet a kialakított enteriőrre. A fáradt bordós-vörös téglafal előtt lévő szürke padon, remekül érvényesül

Olvasd tovább…

Egy szép enteriőr kialakításánál mindig előkerül a radiátor takarásának kérdése. Illik-e az adott szoba hangulatához a nem éppen szépnek nevezhető fém fűtőtest vagy rejtsük el? Én azt gondolom, hogy az válassza a radiátortakarást, aki vállalja, hogy pár fokkal kevesebb lesz a szoba hőmérséklete, mert bizony a sugárzó hőt lefogja bármilyen takarás. Egyszóval mindenképp hűvösebb lesz,

Olvasd tovább…

Monaco blue – hűvös, merész tengerkék, eleganciát sugárzó Dusk blue – alkonykék, semleges, szürkületet idéző Emerald – savanyú zöld, a pisztácia és a menta hidegségének ötvözése Grayed jade – halvány jade, a nemes féldrágakő erényes tisztasága Linen – fehérnemű rózsaszín, egyszerű, tiszta, klasszikus Poppy red – pipacspiros, szenvedélyes, optimista, romantikus African violets – afrikai viola,

Olvasd tovább…

Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser (eredetileg Friedrich Stowasser) (Bécs, 1928. december 15. – Új-Zéland közelében,2000. február 19.) Osztrák építész, festő és filozófus. „Sto” cseh nyelven azt jelenti: „száz”, ezt németesítette művésznevében, melynek jelentése „száz víz”. A Friedensreich jelentése béketeli, Regentag: esős nap (egyébként saját hajójának a neve is, amelyen lakott), Dunkelbunt: sötéttarka. (Forrás: wikipedia) Hundertwasser az

Olvasd tovább…

Véget ért a nyár és lassan elkezdődhetnek a ház körüli munkálatok. Ezúttal ebben szeretnék segítséget nyújtani. Idén nyáron Dániában jártam, ahol egy varázslatos kis utcát találtam. Lenyűgözött, azaz apró figyelmességekkel teli, ötlet dús, ám egyszerű eszközhasználat, amit itt tapasztaltam. Színes házak, tiszta utca és minden bejárat díszítése, ez jellemezte ezt a varázslatos környéket.  Minden bejárathoz virágot

Olvasd tovább…

Annyi sablonos megoldás után, annyira jó egyedi megoldásokat megosztani. Például a hagyományos óra különlegessé tehető, amennyiben vásárolunk egy nagy óraszerkezetet és a számokat egy-egy fényképpel helyettesítjük. Hűtőnket is vidámmá tehetjük egy nagyon egyszerű módszerrel. Készítsünk hűtő mágnest kupakokból, melyek belsejébe ragasszuk bele szeretteink fényképét vagy az utazásaink során készült kedvenc képeinket. Készíthetünk a sűrűn egymás

Olvasd tovább…

Olyan jó, hogy már nálunk is lehet az utcán ötletes dekorációkat látni! A képek Visegrádon készültek, ahová kirándulni mentem, de egyszerűen kénytelen voltam lefényképezni ezeket az alkotásokat. Úgy gondolom, tényleg apróságokból is lehet csodákat készíteni. A szemet gyönyörködtető virágok már önmagukban is díszítenek, de így megfűszerezve nagyon ütősek. A recept egyszerű: Végy egy régi biciklit,

Olvasd tovább…

Kis lakást ügyesen berendezni nem könnyű dolog, de az apró trükkök, tértágító ötletek csodát tehetnek. Az elsődleges feladat a logikus térszervezés. Egy garzon egyetlen szobájában egyszerre kell megtalálnunk a helyét a nappali és a háló funkciónak, kialakítanunk a dolgozó sarkot és nem utolsósorban megoldani a ruhatárolás kérdését. Nyilvánvalóan kompromisszumokat is kell kötnünk, hiszen kizárt, hogy

Olvasd tovább…