Blogunk / Lakberendezési tanácsok, stílusok, trükkök és ötletek

amerikai konyha tervezése

Amennyibe konyhát szeretnénk tervezni, mindenképpen fogadjuk meg a lakberendezők tanácsait, mert ebben az esetben szinte minden számít. Először is fontos eldöntenünk, hogy hogyan és legfőképp mennyire fogjuk használni a konyhánkat, mert bizony ez egyáltalán nem mindegy még egy amerikai konyha kapcsán sem. Tehát elsőként döntsük el, hogy egy jól használható, praktikus amerikai konyhára lesz-e szükségünk, vagy egy szép, dekoratív konyhára, amelyben majd büszkén vezethetjük körbe a vendégeinket.

amerikai konyha

Természetesen az egyik nem zárja ki a másikat, de azért lényeges különbségek vannak. Legnehezebb dolgunk az amerikai konyha tervezésével kapcsolatosan éppen akkor lesz, amikor eldöntjük, hogy praktikus és szép is legyen. Ebben az esetben elsőként az anyagok megválasztásával kell sokat foglalkoznunk, de arról majd később. Legelőször el kell döntenünk, hogy mit szeretnénk használni majd az új amerikai konyhánkban. Ha alaposak szeretnénk lenni, akkor az amerikai konyhánkat osszuk, négy, vagy öt részre!

amerikai konyha

Az első rész, az lesz, ahol az élelmiszereket tároljuk majd. Ezt természetesen több helyen is megtehetjük, azonban arra mindenképpen ügyelnünk kell, hogy valamilyen szinten el legyenek az élelmiszereink szigetelve azoktól a területektől, ahol aktív munka folyik. Ez azért nagyon fontos, mert ahol munka van, ott van pára és sok víz is, amelyek negatívan befolyásolhatják az alapanyagokat. Erre a célra érdemes egy külön szekrényt használnunk, amely megfelelően szigetel és távol található azoktól a területektől, ahol a pára található. Azonban az élelmiszerek tárolását megoldhatjuk egy spájzban is, ami még jobb megoldás! Ezt követően el kell gondolkodnunk azon, hogy hova fogjuk helyezni a munkalapot, ami mondhatnánk, hogy a konyha lelkét képezi.

amerikai konyha

Számtalan formájú és nagyságú munkalap közül választhatunk az amerikai konyha esetében is, azonban ezeket az adatokat mindig igazítsuk a saját igényeink szerint és törekedjünk arra, hogy a munkalap mérete arányos legyen az amerikai konyha egyéb részeinek méretével! Továbbá mindenképpen figyeljünk oda arra, hogy a munkalap minőségi anyagból készüljön, lehetőleg valamilyen kemény és tartós kőzetből, mert a munkalapot fogjuk majd a legtöbbet használni. Ha végeztünk a munkalap kiválasztásával és elhelyezésével, szánjunk egy kis időt arra, hogy a sütéshez és a főzéshez kialakítsuk a megfelelő helyet. Ezt a területet általában a munkalap közvetlen közelébe szokták helyezni, azonban nagyobb főzések alkalmával ez nem biztos, hogy megfelelő. Természetesen mindenki saját maga kell hogy eldöntse a főzőlapok és sütők helyét, az azonban biztos, hogy ezeket az elemeket érdemes viszonylag egymáshoz közel elhelyeznünk.

amerikai konyha

Emellett nem szabad megfeledkeznünk a tálalásról sem, ugyanis a megfőzött ételeket majd itt készítjük elő az étkezéshez. A tálaláshoz szükséges berendezéseket érdemes mindig olyan helyre tennünk, ahol könnyedén el tudjuk azokat érni, viszont egyáltalán nem zavarják meg a főzést, vagy sütés. No és utolsóként nem szabad elhanyagolnunk azt a folyamatot sem, amit a háziasszonyok egyenesen utálnak, vagyis a mosogatást. Pedig a megfelelő mosogatótálca kiválasztása és elhelyezése is kivételesen fontos lehet! Itt is érvényes a szabály, mely szerint a mosogatótálcánk, vagy a mosogatógépünk lehetőleg ne legyen a főzőlapok közelében, ugyanis így csak azt érjük el, hogy a nemkívánatos szennyeződések a frissen elmosott tányérokra ismét rákerülnek. Számtalan dolog van tehát, amit érdemes alaposan megfontolnunk mielőtt nekiállunk az amerikai konyha építésének.