Blogunk / Lakberendezési tanácsok, stílusok, trükkök és ötletek

Valentin nap

Valentin-napGyerekkoromban még hírét sem hallottam a Valentin napnak, persze, mert ekkor még Bálintnak hívták :-) Bizony az idő múlásával szokásaink is változnak, és gyerekeinknek ez az ünnep ugyanolyan természetes lesz akár a Karácsony. Itthon kb. 15 éve honosodott meg ez a szép gesztus, hogy február 14-én virágot, vagy valamilyen apróságot adunk kedvesünknek.
Természetesen lakberendezői szemmel nem mindegy, hogy milyen körülmények között nyújtjuk át azt a csokor virágot, üveg italt. Tegyük meghitté otthonunkat ezúttal is! Túlzásokba persze nem kell esnünk (hacsak nem vagyunk épp hős szerelmesek, akkor minden belefér)! Szóval elég csak egy szépen megterített asztal, vagy a lakás egy részletének dekorálása, ahová finoman irányítjuk a tekintetet. Valentin-napi dekorációNem kell drága dekorációt vásárolni, papírból is remek szívecskéket készíthetünk, egy- egy szál virág ízléses elhelyezése is ünnepi hangulatot varázsol a szobába. Érzelmeink kifejezését segítik a szeretetet, szerelmet szimbolizáló színek, mint a piros és rózsaszín használata. A díszítés bőséges eszköztára áll rendelkezésünkre, nem is gondolnánk, mennyi apróságot használhatunk fel: gombokat, szalagokat, csipkét, kagylókat, színes papírt. Használjunk szívecskét minden mennyiségben vagy csak egy darabot helyezünk el a polcon, ahogy a szívünk diktálja. Valentin-napi díszítésPersze, ha engedi pénztárcánk, egy vörös rózsákból álló, szív alakú ajtódísszel is fogadhatjuk párunkat.
Jó kívánságainkat, szerelmes szavainkat kis üdvözlő kártyákra írjuk, hogy az eredeti szokásból valami megmaradjon! Mindenesetre tegyük meghitté és varázslatossá ezt az estét párunknak, hogy kicsit kiszakítsuk a depressziós téli napok szürkeségéből!